Katonai Rózsa

Namaszkár, sziasztok!

Vicces, mert én úgy találkoztam először a jógával, hogy előtte szinte semmit sem hallottam róla – egyszerűen csak jó bulinak tűnt, hogy többen a kollégiumból együtt elmegyünk közösen valahová, ahol valószínűleg mozogni is lehet – ez utóbbi szempont mindig is fontos volt számomra. Egy jól felépített kezdő hatha jóga óra volt, amin igen jól éreztem magam, tetszett. A szellemi része a tudatomnak akkor még „nem jött át”; viszont mikor kicsit később, immár öt és fél éve, lehetőségem nyílt részt venni egy astanga vinyásza alapozó workshopon, akkor megéreztem, hogy „na, valami ilyesmit nagyon szeretnék megtanulni, igen!”. Igazán Igazinak éreztem, áramlást indított meg bennem, és kíváncsivá tett. Napi szintű gyakorlásom igen lassan bomlott ki, különböző típusú nehézségek, kényszerszünetek, és bizony „majdnem-teljesen-abbahagytam” időszakok után. Viszont a legutóbbi, és ezzel utolsó „abbahagyom” gondolatom után pár héttel Dél-Indiában találtam magam, Chennai-ban a csodálatos Krishnamacharya Yoga Mandiram-ban egy jógakurzuson, elkötelezettebben, mint valaha… valami átkapcsolt akkor bennem, azóta a vezérfonalam a „gyakorlásban lenni”, és végtelen öröm, ha átadhatom, amit gyakorlok. Hálás vagyok a lehetőségért –még kezdő oktató vagyok, de minden órában benne a szívem.

„Patañjaliṃ prāñjalirānato’smi” – Tisztelet Patandzsalinak!

पतञ्जलिं प्राञ्जलिरानतोऽस्मि

Namaste @--’-,-

Copyright 2016 DownDog Jóga Stúdió - Minden jog fenntartvaKészítette: Szalai GáborFelÁSZFOldaltérkép