Barion Pixel

A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

ÚJ ÉVI NAPÜDVÖZLET KIHÍVÁS HANGTÁL RELAXÁCIÓVAL

Szeretettel várunk Titeket egy 90 perces programra, ahol a hangtálak mellett a napüdvözlet variációké lesz a főszerep.

Az új évben gyakran teszünk fogadalmakat, indulunk tiszta lappal, vagy vágunk bele új dolgokba. Ez egy csodás megmérettetés saját magadnak az új évre, amit egy kellemes hangtál relaxáció zár le.
A fizikai próbatétel után – amit a surya namaskar variációk jelentenek- ellazulunk, és feltöltődünk, mind mentális, szellemi, mind fizikai síkon. Az erős izommunka után mindig könnyebb elérni a relaxációs vagy meditatív állapotot. Erőfeszítés és ellazulás, ezt az ellentétpárost fogjuk felhasználni, úgy ahogy jóga órákon is, csak most mindkét rész intenzívebb lesz.

A foglalkozás első 45 percében napüdvözleteket, és napüdvözlet variációkat fogunk végezni. Igyekezni fogok, hogy a gyakorlás mindenki számára kivitelezhető legyen, így a napüdvözlet ászanáinál különböző opciók megadásával segítem majd a gyakorlásod. Ha bármikor úgy érzed a feladat közben, hogy nem bírod, természetesen lehetőség lesz megpihenni.

Ezt követi 45 perc hangfürdő hangtálakkal, és egyéb hangszerkísérettel. Itt már nem lesz más dolgod csak teljesen ellazítani a tested, kikapcsolni az elméd, és figyelni a hangokat, rezgéseket.

A teremben minden rendelkezésedre áll, esetleg egy vastagabb pulcsit, zoknit hozhatsz a relaxációs részhez, de vannak pokrócok is.

Hozzájárulás: 3500 forint
Időpont: 2023. 01.07. 10:00 – 11:30
Helyszín: DownDog Oktogon 1067 Eötvös utca 26/c II. emelet
Jelentkezés: az órarendben a honlapon előző este (2023.01.06.) 22:00-ig (https://downdogjoga.hu/orarend/#oktogon)
Minimum létszám 5 fő!

A foglalkozást tartja: Trbovics Zora
Kérdés esetén az alábbi e-mail címek valamelyikén tudtok elérni minket:
downdogoktogon@gmail.com
zorajoga@gmail.com

Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat