A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

Kedves vendégünk, ha van két perced, kérünk, hogy segíts nekünk szolgáltatásunk javításában azzal, hogy kitöltesz egy rövid kérdőívet. Köszönjük!

Kitöltöm Talán később Köszönöm, nem

Napközis jóga és kézművestábor 5-8 éveseknek

Kedves Szülők és Gyerekek!

Megálmodtunk egy olyan gyerektábort, amiről úgy gondoljuk: mi magunk is szívesen lennénk ott gyerekként. A jóga eszköztára számtalan lehetőséget rejt magában gyermekek számára is. A gyerekjóga a szabad mozgás öröme mellett mentális és lelki aspektusból is hatással van a fejlődő idegrendszerre.
A játékos gyerekjógán túl,rengeteg programmal készülünk. Tematikánk szerves részes a kézműveskedés! Dolgozunk majd agyaggal (amit kiégetve a tábor végén haza is lehet vinni), illetve az újrahasznosítás és a környezettudatosság jegyében, háztartási hulladékokból készítünk használati tárgyakat!
Lesz meseterápiás foglalkozás és persze erdei kalandok is várnak ránk, hiszen a jógastúdió az erdő mellett található, így az ebédlőbe és onnan vissza ,a csodás erdei ösvényeken megyünk- miközben megismerkedünk a famanókkal és a fatündérekkel is:)
Készülünk gyerekekre szabott hangfürdővel, relaxációs technikákkal.
---------------------------
8:30-9:00 Érkezés
9:00-9:45 Reggeli jógafoglalkozás, utána finom egészséges tízórai ( idény-gyümölcs,müzli, stb )
10:00-11:00 Délelőtti blokk: kézműves vagy mesefoglalkozás ( naponta váltva )
11:15-kor elindulunk az erdőn át az ebédlőbe
12:00-12:30 ebéd, erdőn át vissza a jógába
14:00-15:00 pihenés- hangfürdő-relax-
15:00-16:00-mese bábok bevonásával, vagy tánc
--------------------------

A tábort vezetik: Albert Réka jógaoktató, yin-jógaoktató,
Navratil Rebeka: gyermekjóga-oktató és komplex mozgásterápiás fejlesztő pedagógus ( 5 év iskolai tapasztalattal )
A kerámiázást: Szurdi Éva kerámikus tartja
A mesefoglalkozást: Kecskés Karina színésznő/meseterapeuta tartja.
5-8 éves gyermekeket várunk!

Helyszín: Downdog Jóga Hűvösvölgy
/ Bp. II. Hidegkúti út 203. /
Időpont:06-19-23-ig, minden nap
9:00-16:00-ig
A tábor díja: 59.500 Ft
Az ár tartalmazza a napi 3 étkezést-meleg ebéddel és természetesen a foglalkozásokat is.
Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat