Barion Pixel

A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

Volt egyszer egy évindító önismereti jógás elvonulás

2022. januárjának második hétvégéjén tartottuk Évindító jógaelvonulásunkat. A jógázáson túl voltak Önismereti foglalkozások is, melyeket szakképzett és nagyon felkészült pszichológus barátunk tartott.
Az elvonulás előtt is már sejtettük, milyen jó lesz a két rendszert ( jóga&pszichológia ) ötvözni, de a hétvégén ez az elképzelés nagy örömünkre pont úgy valósult meg, ahogy megálmodtuk.
Csodálatos hétvégét sikerült csodálatos emberekkel eltölteni, sikerült játékosan- meditációkkal,  terápiás- foglalkozásokkal és beszélgetésekkel nagy mélységekbe jutni.
Kis csapatunk - Pelsőczy Petra - DD jógaegyesület alapító ;Szücs Renáta pszichológus; Tóth Anita- az isteni vegán ételek megalkotója -annyira fellelkesült, hogy már gondolkodunk a tavaszi tematikán.
"Köszönöm Nektek a múlt  hétvégét, sokkal többet kaptam, mint amit előtte gondoltam :) A jógát illetően külön tetszett, hogy teljesen kezdőként is tudtam követni, nem éreztem, hogy emiatt bármilyen nehézségem is akadt volna. Az önismeret részt imádtam, végig az egészet, nagyon tetszett, ahogy fel volt építve az egész folyamat.
Nekem már az esemény leírásnál külön jó pont volt a pszichós vonal beemelése, bármikor nyitott lennék még ilyen jellegű elvonulásra :) A kaja pedig isteni volt, mind, egytől-egyig.
Nem is tudom mikor ettem ilyen jókat utoljára, tényleg minden a helyén volt. Ezek mellett persze a hangulat, a közösség, a nyitottság és elfogadás nagyon meghatározó volt.
Egy olyan biztonságos közeg volt ez nekem 2 napig, amibe bele mertem engedni magam. A programok mennyisége és elosztása nekem megfelelő volt, se túl sok, se túl kevés.
Bár szombat du felmerült bennem a kérdés, hogy "hány napja tart ez a nap"? :D
Egy szó, mint száz, szerintem az egész hétvége úgy volt jó, ahogyan volt. Rosszat, panaszt nem is tudok írni nektek :)"

/ Dezső Daniella 2022.01.12 /

Következő elvonulásunk: 2024. Január első hétvégéjén lesz. ( Jan. 5-7-ig. )

Részletek: https://downdogjoga.hu/program/evkezdo-onismereti-elvonulas-jogaval-2024-/283

 

Önismeret jógával

Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat