Barion Pixel

A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

Kőrösi Janka

2012-ben kezdtem jógázni. Gondoltam, hogy a futás és egyéb sportok mellett biztos jót fog tenni. Így ment ez pár évig, próbálgattam, keresgéltem. Végigjártam Budapest jógastúdióit, de újra és újra a DownDog óráin kötöttem ki.

Egy Astanga óra közben jött a felismerés. Már nem volt többé hiányérzetem. Megnyugodtam és tudtam, hogy innentől kezdve a jóga az életem része lesz. Ugyanakkor időbe telt, mire megtanultam elengedni és elfogadni, hogy nem csak Astanga létezik a világon. Ekkor jött a Hatha.

Gyakorlatilag azonnal beiratkoztam egy éppen akkor induló 200 órás Hatha jógaoktató képzésére, eleinte csak azzal a céllal, hogy még többet tudjak a jógáról és a jógafilozófiáról. A képzés újabb világot nyitott előttem.

Lenyűgözőnek tartom a jóga végtelen fejlődési lehetőséget nyújtó világát, és a néha igencsak kacskaringós útját. A jóga segít, hogy napról napra egyre jobbak/jobban legyünk. Mindig lehet tanulni belőle, úgy ahogy magunkról is.

Tolmácsként és nyelvtanárként nagy öröm számomra, hogy mostanra magyarul, angolul és franciául jógaórát is tartok már! Amióta tanítok még többet tanulok/tapasztalok én is, amiért hálás vagyok minden egyes tanítványomnak!

Végzettségeim:

- 200h Hatha oktatóképzés

- 200h Gerincjóga® oktatóképzés

Várlak szeretettel az óráimon!

Janka

Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat