Tolnai Sára

Először középiskolás koromban találkoztam a jóga és a meditáció fogalmával, bár akkor még egyáltalán nem kötöttek le, de azért bennem maradt, hogy ehhez mégegyszer jó lenne visszatérni. Egyetemen, pszichológiát hallgatva, az önismeret éspszichológiai irányzatok mellett elkezdett érdekelni a szakrálitás, a szellemi kérdések, illetve a vallások, és azok misztikus irányzatai. Ezzel párhuzamosan egy nagyobb betegségem döbbentett rá, hogy mennyire meg akarom tapasztalni az életet teljesegészében. Ezt követően kíváncsiságból elmentem jógázni, amitől először csakfizikai változásokat vártam. Ahogy egyre többet gyakoroltam, elkezdtem belső változásokat tapasztalni, rájöttem, hogy a jóga a személyiséggel és a lélekkel is dolgozik, a testen keresztül. Mióta rendszeresen gyakorlok, azóta máshogy nézek a világra és magamra. Sokkal több megértéssel, szeretettel, alázattal.

A jóga számomra egy nagyon praktikus önismereti út, ahol tükröt tartunk magunkkal szemben, ahol megláthatjuk az árnyékunkat és fényünket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a pszichológiai önismeret és a jóga gyakorlása egymás mellett, együtt haladjanak az életemben, nekem az az ideális fejlődés, ha mindkét módszer jelen van. Az biztos, hogy még én magam is az utam elején járok, de óráimon törekszem a pontosságra, tudatosságra és a befelé figyelés tudatosítására.

Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Kapcsolat
facebook instagram