Barion Pixel

A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

Török Tímea

Szeretem úgy elgondolni az embereket, hogy mind tanulók vagyunk. A saját világról, és önmagamró való tanulásomnak pedig idővel egyre nagyobb része lett az az út, ami a jógán keresztül tapasztalható meg.

Ennek az útnak egy állomása az is, hogy oktatóvá váltam, ami számomra leginkább az elmélyüléssel járó feladatokon túl egy közösséghez való kapcsolódást jelent. Mert igaz, hogy a jóga leginkább belső út, de nem vagyunk elképzelhetőek egymás nélkül, és ahogy megvan a helye az otthoni gyakorlásnak, úgy nem érdemes kihagyni a közös gyakorlás adta örömöket sem. Mindezeken keresztül pedig megfogalmazhatjuk, mi az az egyedülálló jelentés, amit számunkra rejt ez a fogalom: jóga.

Gyertek, törekedjünk, fejlődjünk, fedezzünk fel, mélyedjünk el, tanuljunk és gyakoroljunk, mindenki a saját útján, de mégis együtt!

Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat