A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

DD Hűvösvölgy igényfelmérő kérdőív

Ha a Hűvösvölgyi út vonzáskörzetében laksz, és szívesen jönnél jógázni a Hűvösvölgy végállomáshoz, néhány rövid kérdés megválaszolásával segítesz, hogy olyan órarendet állíthassunk össze, amely a leginkább megfelel az igényeidnek. Becsült kitöltési idő: 3 perc.

Kitöltöm Nem, köszönöm

Bozó Andrea

Bozó Andrea Jászai Mari-díjas színésznő. Több színházban játszik, szinkronizál, hangjátékokban szerepel, rendszeres fellépője a Rádiókabarénak. Több filmes szerep közül a közönség leginkább a Tóth János sorozat Valikájaként ismeri.

2017 óta a Jóga Nagykövete.

2011-ben kezdtem el jógázni. Már néhány alkalom után azt éreztem, hogy más az a nap, amikor akár csak rövid időt is a jógamatracon töltök. Azon túl, hogy éreztem, jól esik a testemnek a gyakorlás, tudatosabban kezdtem el élni, az a sodródás, ami addig jellemző volt a mindennapjaimra, kezdett egyre inkább az irányításom alá kerülni.

Az egész életszemléletem megváltozott. Először is vegetáriánus lettem, és máshogy kezdtem érzékelni a saját belső világomat, és a világban zajló külső történéseket. Megértettem, hogy a saját gondolataim mennyire meghatározzák a mindennapjaimat, az életemet. Swami Sivanandának, akinek a módszerén keresztül ismerkedtem meg a jógával, van egy csodálatos tanítása erről:

„Vess el egy gondolatot, lesz belőle egy cselekedet.

Vess el egy cselekedetet, lesz belőle egy szokás,

Vess el egy szokást lesz belőle egy jellem,

Vess el egy jellemet, lesz belőle egy emberi sors.”

Azért is szeretem nagyon ezt a gondolatot, mert éppoly pontosan fejezi ki az életet, mint a színészi alkotás folyamatát, így kapcsolja bennem össze a színházat az élettel.

Szerettem volna mélyebb tudásra szert tenni, ezért először 2014-ben elvégeztem a Sivananda Jógaközpont egyéves oktatói tanfolyamát. Ugyanebben az évben Indiába utaztam a jógaiskola néhány tagjával, és 3 hetet töltöttem a Rishikeshben, a Sivananda Ashramban, ahol a megvilágosodás útját járó szvámik tanításait hallgathattam.

Később részt vettem egy meditációs tanfolyamon, melynek zárásaként mantra beavatásban is részesültem. Aztán

2017-ben a Hatha Jóga Flow oktatóképzését is elvégeztem.

Az inspirált, hogy szerettem volna mindazt a tudást, tapasztalatot átadni az embereknek, amit

nekem jelent a jóga. Miközben azt gondoltam, hogy mindenkinek meg kellene ismernie a jógát, azt is éreztem,

hogy a színészeknek is óriási segítséget tud nyújtani a képzésben, a színészi felkészülésben.

A jóga eszközei: az ászanák, a pránajáma gyakorlatok, a meditáció, az egész rendszer, hatalmas segítség a színészeknek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen több osztályban is tanítottam. Büszke vagyok rá, hogy az akkor 150 éves egyetemnek én lehettem az első jóga tanára.

A tanításban sokat segít, az Esterházy Károly Főiskola angol tanári szakán szerzett diplomám, amit eredetileg az angol nyelv alaposabb megismerése miatt kezdtem el. Örülök, hogy a pedagógiai-pszichológiai ismereteket ilyen módon is tudom hasznosítani.

2017 óta Jóga Nagykövet vagyok az Indiai Követség felkérésére, ahol jóga órákat is tartottam. Az Követséggel  közösen tartottam egy kurzust is a Színművészeti Egyetemen,  ArtYoga címmel.

Nagykövetként részt veszek a jóga népszerűsítésében, és fontos küldetésemnek tekintem, hogy az emberek megértsék, a  jóga mindenkié, nemcsak a „balerináké”. Ne vegye el senki kedvét, ha nem olyan hajlékony, vékony, vagy idősebb korban szeretne elkezdeni jógázni. Különböző adottságokkal születünk, és lehet, hogy egy ászanát nem tudunk tökéletesen kivitelezni, de ez nem baj, nem ez a lényeg. Ettől még bárki jógázhat, mert a jóga sokkal több ennél. A változás a lényeg, legyen az akár csak fél centi, és az a belső folyamat, ami ezáltal elindul. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy hová ér a kezed, hová tudod emelni a lábad.

2021-ben befejeztem azt a 2 éves asztrológiai tanfolyamot, amely szintén nagy lépést jelent számomra az önismeret, önfejlődés útján. Amellett, hogy asztrológiai elemzéseket, születési horoszkópokat is készítek, jógaoktatóként is hasznosítom az asztrológia elemeit. A gyakorlás teljesebbé válhat, ha figyelembe vesszük a fennálló energetikai hatásokat, amelyek megjelennek az adott napon. A 12 zodiákus jegy mindannyiunkban ott van, ezek különböző módon megjelennek a személyiségünkben, az életterületeinken. A napi Hold-állások befolyásolják a hangulatunkat. Ha ezeket az energiákat tudatosan használjuk a gyakorlásban, harmonikusabban élhetjük meg a mindennapjainkat.

2016 óta rendszeresen tartok beszédtechnikai foglalkozásokat a Downdog Jógastúdióban leendő jógaoktatóknak, amit több szempontból is nagyon fontosnak gondolok. Az oktató stílusa, előadásmódja nagyban hozzájárul ahhoz az élményhez, amit egy gyakorló az órán kap. Nagyon sok pluszt adhat, minőségileg emeli az óra színvonalát, ha az oktató tudatosan bánik a a beszéd eszközeivel, a hangjával. Előfordulhat, hogy valaki rendelkezik a megfelelő ismertekkel, de zárkózottabb, visszahúzódóbb, nehézséget okoz számára, hogy nyilvánosan “szerepeljen”. Bár elkötelezett a jóga iránt, szeretné átadni a tudását, de ideges, feszült lesz, ha ki kell állnia emberek elé, főleg az első órákon. Ha megismered a saját hangodat, hogy az hogyan tud változni, ha megtanulsz vele bánni, akkor nem fog váratlanul érni egy ilyen helyzet, nem fogsz megijedni, és leblokkolni tőle. A hangunknak a felszabadítása, az önfejlődésnek az egyik nagyon fontos, jelentős része. A foglalkozáson megfigyeljük a hangszínt, a hangerőt, a hangterjedelmet, a hangsúlyozást, a hanglejtést, az artikulációt, a légzést, a tempót, a gondolatok lezárását, a megnyilatkozás őszinteségét és a fogalmazásmód világosságát.

Megtanulunk olyan beszédtechnikai gyakorlatokat, amik segíthetnek az otthoni felkészülésben, a lámpaláz leküzdésében. Megismerjük azokat a módszereket, amivel kímélni tudod a hangod, hogy ne rekedj be, ne fájjon a torkod akkor se, ha több órát tartasz egy napon. Gyakoroljuk, miként lehet magadra vonni a figyelmet a hangoddal, hogyan lehet úgy beszélni, hogy ne kiabálj, de a terem távolabbi pontján is tisztán halljanak.

A gyakorlatokon túl, igyekszem átadni azt a belső hozzáállást is, amitől egy óra, sokkal több lehet egy átlagos jógaóránál. Számomra ezt a “titkot” Sztanyiszlavszkij, az egyik legnagyobb színész-pedagógus, aki maga is jógázott és használta a jógát a színészek felkészítésében, így fogalmazott meg:

„… hangjuk hullámain tulajdon lelkük részecskéi járnak ki-be….Ezek nem üres hangok, hanem spirituálisan telített magánhangzók.”

Én a jóga oktatást szolgálatnak tekintem, amit csak alázattal és empátiával szabad végezni. Hálás vagyok a megszerzett tudásért, és a lehetőségért, hogy ezt továbbadhatom.

Namaste

Következő óráimGyere el, próbáld ki magad!

Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat