Barion Pixel

A mi honlapunk is használ sütiket (cookie-kat). Ezekről bővebben az Adatkezelési tájékoztató oldalunkon tájékozódhatsz, a "Sütik használata" résznél.

Megértettem

Bakos Bettina

2017-ben kerültem közelebb a jógához, ami nagy lelkesedéssel indult és hamar megmutatkozott, hogy nem adja csak úgy magát, gyakorolni szükséges. Változó intenzitással gyakoroltam egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem azzal a jóga irányzattal, amiben az én meglátásom szerint találkozott a filozófia a fizikai gyakorlással. Ezek után bátorkodtam jelentkezni az első hatha jógaoktató képzésre és azóta azt már több továbbképzés követte, mert nagy bennem az érdeklődés a különböző nézőpontok, tanulmányok iránt. A továbbképzések elvégzésével az a szándékom, hogy minél tisztábban lássam a saját működésem és, hogy minél több élethelyzetben, az életút különböző szakaszain járó embernek tudjak segíteni az egyensúly megteremtésében.

Az órákon lehetőséget, teret szeretnék adni az elcsendesedésre, a befelé figyelésre, a testérzetek tudatosítására, a határok megismerésére és tiszteletben tartására, a légzés és mozgás összhangjának létrejöttére biztonságos keretek között.

Egy egyszerű gyakorlásra invitállak, ami tartalmazhat kihívásokat, de az a szándékom, hogy valamit magaddal tudj vinni a mindennapjaidba, akár a rendszeres, saját jógagyakorlás lehetőségét. Ehhez viszont következetes, kitartó gyakorlásra van szükség, amihez igyekszem támpontokat adni. Rajtad áll, hogy mit viszel magaddal.

 

Várlak szeretettel óráimon.

Barion kártyás fizetés
Copyright 2016 DownDog Jógastúdió - Minden jog fenntartva Fel Adatkezelési tájékoztató ÁSZF Oldaltérkép Kapcsolat